2010. június 15., kedd

Nyári, gyors, édes: clafoutis

A clafoutis, vagy, ahogy elneveztem, a kanalazós piskóta a legegyszerűbben elkészíthető desszertek egyike nyáron, sőt, akár egész évben, hiszen mélyhűtött vagy befőtt gyümölcs is lehet az alapja. Egyetlen hibáját, miszerint mindig gyorsabban elfogy, mint szeretnénk, azzal igyekszem ellensúlyozni, hogy eleve dupla adagot sütök belőle. Most egy olyan változatot próbáltam ki, amiben nincs liszt, a tészta sűrűjét túró és mandula adja, és hogy bármilyen könnyednek tűnik is, biztosan hizlaljon, porcukorral gazdagon meghintve, tejszínnel meglocsolva kell tálalni. A gyerekek szerint azért jó, mert olyan, mintha a túrós bélesből csak a tölteléket ennénk. És milyen igazuk van! Így készül:

TÚRÓS-MEGGYES CLAFOUTIS
Hozzávalók: 1 evőkanál vaj, 2 evőkanál étkezési búzacsíra, 50 dkg meggy (magozva mérve), 25 dkg tehéntúró, 15 dkg cukor, 4 tojás, 15 dkg mandula, 2 kiskanál vanília aroma
a tálaláshoz: porcukor és tejszín

1. A sütőtálat a vajjal kikenjük, a búzacsírával behintjük, majd a megmosott, kimagozott meggyet beleszórjuk. 2. A túrót a cukorral, a tojások sárgájával és a darált mandulával simára keverjük. Az aromával ízesítjük, majd a tojások keményre vert habját lazán beleforgatjuk.
3. A túrós-tojásos masszát a meggyre simítjuk, azután közepesen meleg (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) sütőbe toljuk.
4. A süteményt 25-30 percig sütjük, ezalatt szép aranysárga lesz a teteje. Porcukorral meghintve, tejszínnel meglocsolva langyosan tálaljuk.

Tippek:
- Szép fehér lesz a clafoutis tésztája, ha a bele kerülő mandulaszemeket először megfosztjuk barna héjuktól, és csak azután daráljuk meg. A hámozás úgy a legegyszerűbb, hogy a szemeket 1 percre forró vízbe dobjuk, majd egy kissé lehűtjük, és a bőrükből egyenként ügyesen kibújtatjuk.
- Ha nincs otthon mandula, süthetjük dióval, mogyoróval vagy akár búzacsírával is.

7 megjegyzés:

  1. De jó, hogy nem kell bele liszt! És a cukor sem túl sok... Szerintem nekem helyből dupla adagot kell készítenem... (Én is épp egy másik clafoutis receptet terveztem feltenni ma - az joghurtos, de mondjuk van benne liszt meg vaj is. Ebből talán még én is ehetnék.)

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon jól hangzik! Ki is fogom próbálni, mondjuk dióval, mert abból sok van otthon. Már párszor készítetettem calfoutis-it, szeretjük :)

    VálaszTörlés
  3. Jaj de jó ötlet a túrós! Viszem a receptet!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Maimoni!
    Szerintem is csak a dupla adagnak van értelme. Lehet, hogy ez a változat sem kimondottan karcsúsító,de, lisztérzékenyeknek bátran ajánlható, és ráadásul nagyon finom!

    VálaszTörlés
  5. Kedves Ami!

    Biztos, hogy dióval is tuti!

    VálaszTörlés
  6. Isteni!!!! Egyszer még a Magykonyha idején kipróbáltam. Könnyű és finom. :))) Persze csak áltatom magam. :D

    VálaszTörlés