2009. december 18., péntek

Váratlan ajándékból lepény, pástétom és saláta










Egy kedves ismerősöm új életet kezdett, felszámolta vendéglátós vállalkozását, és a raktárában felhalmozott konzerveket a barátai közt szétosztotta. Nekem egy gigantikus méretű (másfél kilós) tonhalkonzerv jutott, és mellé a feladat, hogy ebből valami fantasztikus fogást kreáljak – erre a különleges alapanyag is kötelezett.
A következőt találtam ki: a halat három részre osztom, egy nagyobb adagból lepényt sütök, a maradékból salátát és pástétomot készítek, amolyan karácsonyi főpróbaként, hiszen mindezek az ünnepi menübe is illeszthetők.
Omlós tésztát gyúrtam, amit 1 órára a hűtőszekrénybe tettem. A kellemes fűszerezésű halat (olyan volt, mint egy ízletes ecetes-olajos szardínia) leszűrtem, lecsepegtettem. A tészta felét kinyújtottam, a halat ráigazgattam, majd szép vékony paradicsomkarikákkal befedtem, és egy könnyű, tejszínes kapormártással meglocsoltam. Erre jött a tészta másik fele szép vékonyra nyújtva. A tetején néhány gyűszűnyi lyukat vágtam, majd tejföllel megkentem, és 190 °C-ra előmelegített sütőben (légkeveréses sütőben 170 °C) szép rózsaszínűre sütöttem. Amíg sült, megtisztítottam fél kiló leveles spenótot, azaz vastag szárait letépkedtem. A leveleket többször, folyó vízben megmostam, kisebb darabokra téptem. Megfuttattam két gerezd zúzott fokhagymát 1 evőkanál olajon, és a spenótot rádobtam. Amikor egy kissé összeesett, a tűzről lehúztam, és egy csipetnyi sóval, borssal fűszereztem. A tenyérnyi kockákra vágott tonhalas lepényt 1-1 evőkanálnyi párolt spenóttal tálaltam. Íme, a pontos recept.

Tonhalas lepény
Hozzávalók
a tésztához:
40 dkg finomliszt
25 dkg vaj vagy margarin,
1-2 tojássárgája
1 kiskanál ecet
70 dkg tonhalkonzerv
30 dkg paradicsom
só, őrölt bors
a kapormártáshoz:
1 evőkanál liszt
1 csokor kapor
2 evőkanál vaj vagy margarin
1 dl főzőtejszín
3 dl tej
őrölt bors
1 kiskanál citromlé
cukor
a tetejére:
3-4 evőkanál tejföl
a párolt spenóthoz:
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál olaj
50 dkg spenót
a tészta nyújtásához: liszt

  1. A tésztához a lisztet a margarinnal, a tojássárgájával és egy kevés hideg vízben oldott ecettel gyorsan összegyúrjuk. A tésztát folpakfóliába csomagolva vagy letakarva legalább 1 órára a hűtőszekrénybe tesszük.
  2. A halat leszűrjük, lecsepegtetjük, a megmosott paradicsomot felkarikázzuk. A mártáshoz a lisztet a vajon megpezsgetjük, a finomra aprított kapor felét rászórjuk, majd a tejjel és a tejszínnel felengedjük. Kevergetve besűrítjük, majd sóval, borssal, néhány csepp citromlével és leheletnyi cukorral fűszerezzük, és langyosra hűtjük.
  3. A pihentetett tésztát két részre osztjuk. Az egyik darabot liszttel behintett deszkán fél centi vastagra nyújtjuk, és egy 30X40 centis magasabb falú tepsit kibélelünk vele.
  4. A lecsepegtetett halat beletesszük, a paradicsomkarikákkal beborítjuk, majd sóval, borssal ízesítjük. A kapormártással meglocsoljuk.
  5. A maradék tésztát is kinyújtjuk, és a halas-paradicsomos-kapros tölteléket befedjük vele. Néhány helyen kilyukasztjuk, és tejföllel megkenegetjük, majd 200 °C-ra előmelegített sütőben (légkeveréses sütőben 180 °C) szép rózsaszínre sütjük (kb. 40 perc).
  6. A zúzott fokhagymát a forró olajra dobjuk, majd a megtisztított, alaposan megmosott spenótot is rászórjuk, és néhány perc alatt megfonnyasztjuk. Sózzuk, borsozzuk, és a tűzről lehúzzuk.
  7. A tenyérnyi kockákra vágott tonhalas lepényt a párolt spenóttal tálaljuk.
Elkészítési idő: 1 óra + a tészta pihentetése

És a maradék?
Tálaltam, igen-igen, de nem fogyott el az egész. Letakarva a hűtőszekrénybe tettem, és másnap jól átmelegítve is pompás volt. (A mikró bekapcsolásához is rest családtagjaim szerint hidegen is kiváló.)
Mi lett még belőle?
A többi halat két részre osztottam. Az egyik adagot 4 kemény tojással, 5 deka vajjal, egy kis hagymával, sok citromlével, csipetnyi sóval, borssal az aprítógépbe tettem. Szép simára kevertem, még egy kevés mustárral ízesítettem, azaz halpástétomot készítetem belőle. Reggelire, vacsorára pirítóssal kínáltam.
Az utolsó adag hal egy könnyű salátát gazdagított. Ebben sok-sok zöld saláta volt, 2-3 paradicsom, 1 alma, persze apróra darabolva, vágva. Citromlével, olívaolajjal meglocsolva, csipetnyi sóval ízesítve tettem az asztalra.

Piszkos anyagiak
Ha nincs olyan szerencsénk, hogy tonhalat kapunk ajándékba, akkor is elkészíthetők ezek a fogások. A lepénybe egy kevés vajon megpárolt tengeri halfilét tehetünk, amit babérlevéllel, sóval, borssal, citrommal, esetleg egy kevés fokhagymával fűszerezünk. A pástétom és a saláta egy-egy doboz finom szardíniából is kiváló.


3 megjegyzés:

  1. Kedves Ildikó!

    Gratulálok a kezdeményezéséhez! Nem vagyok egy valamire való blog-rajongó, de nem tudtam ellenállni a szívélyes invitálásnak. A háziubuli lelke valóban a konyhában "sűrűsödik": hóka, móka, kacagás.
    Nagyon szeretem az egyszerű, de varázslatszámba menő kreatív ötleteket. Kaphatunk és elsajátíthatunk - a konyhai gyakorlatban járatlanabbak - hasonló fortélyokat (ld. tonhalas-variációk)?
    Hmmm, már nagyon várom a folytatást...:)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Niceday!

    Üdvözöllek, úgyis, mint első olvasómat. Igyekszem további kedvedre való varázslatokkal előállni.

    Ildikó

    VálaszTörlés
  3. Kedves Ildikó!
    Nagy érdeklődéssel olvastam a receptekből egy párat.
    Azézt akik nem föznek azokat is érdekli a téma.
    Egy jóízü étkezés a nap fénypontja.
    A máktorta receptet csak elkészítetem a nejemel.

    Üdvözletel: Miklós

    VálaszTörlés