Új év, új élet! Jöjjenek a képtelen ötletek!

Nem tudom, Ti hogyan csináljátok Kedves Bloggertársaim, hogy fantasztikus konyhai alkotásaitokról szebbnél szebb képek sorát csatoljátok a bejegyzésekhez? Nálam ez nem ilyen egyszerű. Ha valami izgalmasat sütök-főzök, akkor vagy nincs feltöltve a fényképezőgép, vagy valamelyik gyerek magával vitte, vagy nem süt a nap, vagy nincs idő fotózásra, vagy mire minden  feltétel együtt áll egyszerűen elfogy a kép tárgya. Persze értem én, hogy a jó kép növeli a recept hitelét, mégis úgy döntöttem, hogy ha nincs kép, de van egy jó ötlet, akkor is megírom! A téli szünetben újra megnéztem a Két nő egy recept (Julia &Julie) című filmet. Az elszánt ifjú szakácsnövendék sem fotózta le a műveit, csak gondosan leírta a tapasztalatait. Ennek szellemében most kép nélkül elregélem, hogy mi történt nálunk a bejglivégekkel.

Bejglidesszert
Hozzávalók: vaj, 4 mákosbejglivég, 1 csomag vaníliás puding, 4 evőkanál cukor, 6 dl tej

1. Egy hosszúkás, szögletes tálat vajjal kikenünk. A bejglivégeket 1x1 centis kockákra vágjuk és a tál aljába szórjuk.
2. A pudingport a cukorral és egy kevés tejjel simára keverjük, majd a többi tejjel a szokásos módon megfőzzük. Azért jó, ha a szokásosnál egy kicsit több tej kerül bele, mert ezt a kissé megszáradt sütemény beissza, és megpuhul tőle.
3. A kész pudingot a bejgli tetejére öntjük, ügyelve, hogy mindenütt teljesen befedje, és hagyjuk megdermedni és kihűlni. Ezután 1-2 órára a hűtőszekrénybe tesszük.
4. Ujjnyi szeletekre vágva, tejszínhabbal megkoronázva tálaljuk.

Tipp:
Természetesen a diós vagy gesztenyés vagy más töltelékű bejgliből ugyanígy készíthetünk desszertet.

Békés, szép karácsonyt!

Sütök-főzök már jó egy hónapja szakadatlan, de arra már nincs idő, hogy a sok szép művet megörökítsem pláne, hogy sütemények és más finomságok receptjeit gondosan formálva leírjam. Talán a két ünnep között lesz egy csendes délelőtt...

Addig is mindenkinek kívánok szép ünnepet, békés együttlétet szeretteitekkel, valahogy úgy, ahogy az alábbi versben.


Kosztolányi Dezső: Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

Zsák, zsák, teli zsák...

A december nálunk nem csak a csendes magunkba mélyedő, nyugalmas ünnepvárásról, gondos készülésről szól, hanem őrült rohanásokról, sokféle feladatról is. A gyerekek ünnepi szereplései, az osztálykarácsonyok, a szalagavató mind-mind fontos esemény, mindegyikre készülni kell, sütni-főzni, jelmezt keríteni nekem, szerepet, zongoradarabot, énekkari szólamot tanulni, és persze büszkén szerepelni nekik. Egyetemistáim pedig zh-ból zh-ba esnek, beadandó dolgozatokat és rajzokat alkotnak szakadatlan. Ebben a nyüzsgő forgatagban kell egy biztos pont, és ez a pont a házi adventi naptár reggelenkénti felbontása (este szerteszét szaladnak). A zsákokat már több, mint 20 éve december 1-én reggelre az étkezőasztal mellé varázsolom. A képen látható sorozat már a második, az elsőt egyszerűen kinőttük. Nincs bennük nagy kincs: apró csokoládé, ceruza, lufi, jelvény vagy matrica. Idén már a nagyok megsúgták, hogy ők nem várnak semmit a zsákból, de a legkisebb még izgatottan nyitogatja minden reggel. A zsákocskákat annak idején néhány este alatt megvarrtam és kihímeztem, azóta minden évben csak fel kell töltenem november 30-án este, azután számolhatjuk velük a napokat egészen karácsonyig.

Karácsonyváró szorgoskodás

Megszállott háziasszony lévén már tervezem a karácsonyi menüt, válogatok kedvenc süteményreceptjeim között, kérdezgetem a családot, hogy milyen finomságokra vágynak az ünnepen. Megvívom magammal és persze a famíliával a szokásos harcot, melynek tárgya: hagyományos vagy valami szupermodern legyen az asztalon. Persze a vége mindig egy szép kompromisszum, azaz lesz ilyen is, olyan is. Hiszen éppen erre valók a hagyományok, jó néha felrúgni a szabályokat, és formabontó ünnepet szervezni, azután jó visszatérni a megszokott ízekhez. Hogy azonban ezt az utat bejárhassuk, ismernünk kell a tradíciókat, a klasszikus fogásokat, elkészítési módjukat.
Így gondolhatták  Chefparade-ban is, mert különleges kurzusaik közé beillesztettek egy hagyományos karácsonyi süteményeket készítő foglalkozást is, melyen bejglit, vaníliás kiflit, rumos holdat alkothatnak a séftanoncok. Az a megtiszteltetés ért, hogy ezt a kurzust én vezethetem, megosztva több évtizedes háziasszonyi tapasztalataimat a sütni vágyókkal. Advent harmadik vasárnapján, december 12-én délelőtt 10 órára várjuk a sütni vágyókat, a Chefparade Bécsi út  27. alatti épületében.
A kellemes süteményillatú foglalkozás után, 13 óra 30 perckor a Cser Kiadó csapatának lelkes közreműködésével  A dió című könyvem bemutatóját is megejtjük a főzőiskolában.
Mindkét eseményre szeretettel invitálom kedves olvasóimat! (A sütés fizetős, a könyvbemutató, ahol kóstoló is lesz, ingyenes.)

Listák hava

Az ünnepek közeledtével egyre szaporodnak körülöttünk a listák: elintézendő ügyek, ajándéklajstromok, bevásárlócédulák. Lehet szépíteni a dolgot, de az év vége sok-sok szépsége mellett is mindig zűrös időszak. Munkahelyi hajrá, évzáró és karácsonyi buli, a gyerekek iskolai, zeneiskolai előadásai (amelyeken nemcsak mosolygó hallgatóként kell részt vennünk, hanem általában egy-két tálca süteményt és különféle ajándékokat is illik magunkkal vinni), no és a családi ünnep megszervezése. Külön-külön is embert próbáló feladatok, hát még néhány rövidke hétbe tömörítve, egyszerre a nyakunkba zúdulva. No, ilyenkor jönnek a listák! Az első a teendők sora, amit jó egy naptárral a kezünkben rögzíteni. Azután így november vége felé elkezd kavarogni a fejünkben a rengeteg ajándékkívánság, amit év közben a családtagoktól begyűjtöttünk, ezeket is érdemes összeírni (vagy a számítógép egy titkos fájljában rögzíteni). Ilyenkor már hasznos elgondolkodni, az ünnepek családi összejöveteleinek megszervezésén, ami újabb listát eredményez. A listák összeállítás lehet csendes magányos elfoglaltság egy jó kávé mellett, vagy össznépi családi program, de biztos, hogy hasznos dolog. Az már a következő hetek titka, hogy az összeírtak miként válnak valóra…

Erre csörög a dió...

Írom, írom a recepteket, gyűjtöm a konyhai trükköket, sütési-főzési fortélyokat, azután igyekszem azokat közreadni. Most is így történt, mégpedig a dióval kapcsolatos ételleírások gyűltek össze szép számmal, és a Cser Kiadó jóvoltából könyv lett belőlük, melyben némi népszerű tudományos bevezető után sorakoznak a receptek. Igyekeztem a dió, mint alapanyag által kínált lehetőséget a lehető legtágabban értelmezni, így nemcsak sütemények, hanem saláták, előételek, levesek, mártások, húsos és zöldséges fogások is vannak a könyvben. A munka a kiadónál már megszokott csapatban készült: a szerkesztő Varga Zsuzsa volt, a fotókat Csigó Zita, az ételeket Liptai Zoltán készítette. Szeretettel ajánlom mindenkinek!
A könyv kedvezményesen megrendelhető a Cser Kiadó honlapján, vagy egyszerűen ide kattintva.

Ízelítőül álljon itt egy cseppet sem süteményes recept a könyvből:
  
 KESUDIÓS, KÍNAI KELES EGYTÁL
Hozzávalók:10 dkg kesudió vagy hazai dió, 4 szelet sertéshús (comb vagy karaj), só, őrölt bors, 4 evőkanál olívaolaj, 80 dkg kínai kel, 2 gerezd fokhagyma, körömnyi gyömbér, 2 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál száraz fehérbor

1. A diót serpenyőben zsiradék nélkül, azaz szárazon egy kissé megpirítjuk, majd félretesszük.
2. A hússzeleteket vékony csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, majd a forró olajon hirtelen megsütjük, azután ezt is félretesszük, és tálalásig melegen tartjuk.
3. A helyére a vékony szeletekre vágott kínai kelt szórjuk. A zúzott fokhagymával, a megtisztított, lereszelt gyömbérrel és a szójaszósszal fűszerezzük.
4. A bort is beleöntjük, és gyakran kevergetve-rázogatva, esetleg egy kevés vizet hozzáadva puhára pároljuk.
5. Amikor a kel elkészült, a húst is belekeverjük, és a pirított dióval megszórva, friss, ropogós francia kenyérrel máris tálaljuk.

Az utolsó szilva

Hétről-hétre viszek haza szilvát a piacról, és október közepe óta azt gondolom, hogy az éppen a kosaramban lévő a szilvaadag lesz idén az utolsó. Lehet az a szilva besztercei vagy penyigei, vörös vagy magvaváló, szeretjük. Csak úgy magában, vagy  gombócban, süteményben, kompótnak, lekvárnak, dzsemnek, azaz reszternek elkészítve, szóval mindegy, csak szilva legyen. A legutóbbi utolsó  szilvát zabpelyhes morzsa alatt sütöttem meg, lássuk, hogy készült!

SZILVA ZABPELYHES MORZSA ALATT SÜTVE
Hozzávalók: 2 kiskanál vaj, 5 dkg zsemlemorzsa, 1 kg szilva, 3-4 evőkanál fahéjas cukor, 20 dkg liszt, 10 dkg zabpehely, 20 dkg vaj vagy margarin, 1 tojássárgája, csipetnyi só, őrölt fahéj, 2 evőkanál kristálycukor, fél citrom reszelt héja; a tálaláshoz: fahéjas porcukor

1. Egy közepes tepsit vajjal kikenünk, morzsával meghintünk, majd a megmosott, kimagozott, cikkekre vágott szilvát beleszórjuk, és a fahéjas cukorral meghintjük.
2. A lisztet a zabpehellyel összeforgatjuk, majd a vajjal és a tojással összedolgozzuk. Csipetnyi sóval, őrölt fahéjjal, cukorral és a citromhéjjal ízesítjük, majd a szilvára morzsoljuk.

3. A tepsit 200 °C-ra előmelegített sütőbe toljuk (légkeveréses sütőben 180 °C), és kb. 25 perc alatt szép ropogósra sütjük.
4. Melegen, tenyérnyi darabokra vágva, fahéjas porcukorral meghintve tálaljuk.