2010. január 7., csütörtök

Levesmánia - forró kanalaznivalók hideg napokra

 









Ezeken a havas, hideg napokon hiába ajánlom fel kis családomnak konyhaművészetem sziporkázó csodáit – illatos sülteket, könnyed salátákat, hétköznapi tésztacsodákat és rebbenő süteményeket -, semmi nem érdekli az ínyüket, csak a leves. Értem én, nincs is annál jobb, mint mikor a lakásba lépve, a csizmánkról a havat letopogva már érezzük, a leves fantasztikus illatát, és mire lekabátolunk, kezet mosunk, már ott gőzölög az asztalon a sűrű kanalaznivaló. Engedek az erőszaknak: jöjjenek a téli levesek! Ma fokhagymagombóc-leves készül, holnap egy jó kis pulykaragu, és, ha még nem unták el a kanalazást, akkor következhet a bazsalikomos zöldségleves. Az első nem más, mint fokhagymával bolondított zsemlegombóccal főzött, tejföllel habart erőleves, a másodikat nem is kell magyarázni, csak sok tárkonnyal fűszerezni, a harmadik pedig a klasszikus zöldségleves sűrített változata, amiben a belevalókat reszelve főzzük. Fogjunk hát hozzá!

FOKHAGYMAGOMBÓC-LEVES
Hozzávalók (4 személyre)
4 gerezd fokhagyma
1 babérlevél
1 l szűrt erőleves
2 szikkadt zsemle
2 dl tej
1 tojás
1-2 evőkanál zsemlemorzsa
só, őrölt bors
4 evőkanál liszt
1 dl tejföl
fél csokor petrezselyem

  1. A fokhagymát megtisztítjuk, majd 2 gerezddel és a babérlevéllel fűszerezve az erőlevest felforraljuk.
  2. A feldarabolt zsemlét a tejjel leöntjük, néhány percig állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk. A tojással és egy kevés zsemlemorzsával összekeverjük, sóval, borssal és a maradék 2 gerezd zúzott fokhagymával fűszerezzük.
  3. A masszából vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk, amiket lisztbe forgatunk. A gombócokat a forrásban lévő levesbe tesszük, és addig főzzük, amíg feljönnek a felszínére.
  4. A forgatás után megmaradt lisztet a tejföllel és egy kevés vízzel simára keverjük. Beledolgozunk 1-2 merőkanálnyi forró levest, majd visszacsorgatjuk a fövő levesbe, és simára habarjuk.
  5. A megmosott, finomra aprított petrezselymet a tetejére szórjuk, még egyet forralunk rajta, és máris tálalható.   
Elkészítési idő: 40 perc

Honnan vegyük az erőlevest?
A hétvégi húslevesek szomorú sorsa mindenki előtt ismeretes (szerdán szomorúan kiöntjük), hogy mégse így végezzék, leszűrt levüket érdemes még vasárnap este lefagyasztani, a maradék zöldségből, húsból pompás pástétomot, salátát, szendvicskrémet készíteni. Tehát az erőleves a mélyhűtőben lapul, ha mégsem, akkor leveskockából pillanatok alatt előállíthatjuk.
Van, aki illatosabban szereti…
A receptben megadott fokhagymamennyiség betartása nem kötelező. Aki a karakteresebb ízek kedvelője, az bátran tehet többet belőle a levesbe és a gombócba is.
Füstös változat
Ennek a levesnek jól áll a füstös íz is. Készülhet eleve füstölt léből is, vagy főzhetünk bele egy kevés füstölt húst. Ez esetben levesünk akár egytálételnek is tekinthető.
Mi legyen a második fogás?
Ezután a kiadós leves után bőven elég valamilyen könnyű édesség: házi piskóta, vaníliaöntettel, fahéjas csiga, tejberizs gyümölcsmártással.

TÁRKONYOS PULYKARAGULEVES
Hozzávalók (4 személyre)
1 vöröshagyma
4 evőkanál olaj
50 dkg pulykacomb (csont nélkül mérve)
só, őrölt bors
morzsolt majoránna
2-2 petrezselyemgyökér és sárgarépa
1 dl főzőtejszín vagy tejföl
fél csokor friss tárkony
a levesbetéthez:
5 dkg liszt
1 tojás
1 kiskanál vaj
a tálaláshoz: 4 karika citrom

  1. A megtisztított, finomra aprított hagymát az olajon aranyszínűre pirítjuk-pároljuk. A lebőrözött, hártyáitól, inaitól megfosztott, kisebb kockákra vágott húst rádobjuk, és kevergetve fehéredésig sütjük.
  2. Sóval, borssal, morzsolt majoránnával fűszerezzük, a megtisztított, megmosott, vékony félkarikákra vágott zöldséget is beletesszük, majd 8-10 deci vízzel felengedjük.
  3. Lassú tűzzel, csendesen puhára főzzük, majd a levesbetéthez a lisztet a tojással, a vajjal és csipetnyi sóval összekeverjük. A masszából apró galuskákat szaggatunk a levesbe.
  4. Néhány percig főzzük, majd egy kevés forró levessel simára kevert tejszínnel krémesítjük. Végül a finomra aprított tárkonyt is beleszórjuk, és citromkarikákkal díszítve tálaljuk.
Elkészítési idő: 1 óra

Sűrűbben
A levest hintéssel sűríthetjük. Ez annyit tesz, hogy miután a zöldségeket is megforgattuk a hagymás-húsos alapon 1-2 evőkanál liszttel meghintjük, gyorsan átkeverjük, és ezután engedjük fel a vízzel. A tejszínes vagy tejfölös krémesítés ehhez a változathoz is jár.
Könnyebben
Aki kalóriaszámláló napjait éli, mindenképpen hagyja ki a lisztet. Nekik érdemes a levest pulyka- vagy csirkemellből készíteni, és a krémesítéshez jó, ha natúr krémjoghurtot használnak.

BAZSALIKOMOS ZÖLDSÉGLEVES
Hozzávalók (4 személyre)
1 vöröshagyma
4 evőkanál olaj
2-2 petrezselyemgyökér és sárgarépa
1 kisebb zeller (kb. 15 dkg)
1 kisebb karalábé (kb. 15 dkg)
só, őrölt bors
1 csokor friss vagy 2 kiskanál morzsolt bazsalikom
2 evőkanál liszt
a levesbetéthez:
1 tojás
3-4 evőkanál búzadara
1 kiskanál vaj
  1. A lehéjazott, finomra aprított hagymát az olajon megfuttatjuk. A megtisztított, megmosott és lereszelt zöldségeket rádobjuk, és 1-2 percig kevergetve pirítjuk.
  2. Sózzuk, borsozzuk, a felaprított bazsalikom felével fűszerezzük. A liszttel meghintjük, majd 8-10 deci vízzel felengedjük, ha kell utánaízesítjük, és lassan, gyöngyözve puhára főzzük.
  3. Közben a gyors grízgaluskához a tojást a búzadarával és a vajjal összedolgozzuk. Csipetnyi sóval, borssal fűszerezzük, és apró galuskákat szaggatunk belőle a levesbe.
  4. Amikor a zöldségek és a galuska is megfőtt, a maradék bazsalikomot is a levesbe szórjuk, és máris tálalhatjuk.
Elkészítési idő: 45 perc

Hogy jó apró legyen
Aki nem szeret reszelni, annak érdemes beszerezni egy konyhai aprítót. A megtisztított, kisebb darabokra vágott zöldséget ezzel könnyedén a megfelelő méretű darabokra vághatja.
Természetes sűrítés
Ha el szeretnénk kerülni a liszt használatát, akkor a levest sűríthetjük burgonyával is. Ez úgy történik, hogy 1 közepes megmosott, meghámozott burgonyát a zöldségekkel együtt felaprítunk, és a recept szerinti módon megfőzzük.

5 megjegyzés:

  1. Ezt a fokhagymás gombóclevest felveszem mindenkori hételeji menürepertoáromba, sőt a kedvéért mindig úgy intézem, hogy maradjon húsleves.
    Ma a reggelizőasztalon maradt, a kenőkéssel elég gusztustalanra trancsírozott májkrémet, sőt, még egy darabka pirítósmorzsás vajat is beledolgoztam a gombócba, hát nagyon finom lett.
    Ételt nem dobunk ki!

    VálaszTörlés
  2. A fokhagymalevesre én is ráizgultam. Bár nincs itthon leves és tejföl, de van itthon leveskocka és joghurt. Remélem, nem szentségtelenítem meg. Majd elmesélem, milyen lett.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Valentina!

    Nagyon egyetértek a takarékos gondolatmenettel. A fokhagymagombócleves spórolós, hóvégi fogás, és ráadásul szinte a végtelenségig variálható.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Tímea!

    A leveskockából pompás levesalap lesz, a joghurt pedig kalóriaszegény sűrítő lehetőség. Ezekkel is finom lesz a leves, csak a fokhagymát ne hagyjuk ki belőle.

    VálaszTörlés